Vasárnap reggel....eső...dilemma...mi a fenébe menjünk, hogy ne ázzunk szét, ne fázzunk meg, de túl se legyünk öltözve. Még az is megfordult a fejünkben a párommal, hogy egyáltalán elmenjünk-e a versenyre...

Azért győzött a "józan ész" és elindultunk.:) Esőben még úgy sem versenyeztem, ki fogom bírni, mert nem vagyok cukorból.

Amikor odaértünk kb. 5 percet dekkoltunk a kocsiban, mert pont erősebben rákezdett az égi áldás. Aztán irány a rajthely. A maratonisták már felsorakoztak, a speakerek nyomták a szokásos lelkesítő dumát, ami mint mindig, most is kiválóan felpörgette a tömeget a megfelelő zenekísérettel. Sok bátor ember. Érthető, hogy a rossz idő ellenére mégis ilyen sokan eljöttek. Hiszen sokan min. 1 évet készültek erre a nagy megmérettetésre és egy kis eső nem lehet már akadály. Arról nem is beszélve, hogy ilyen időben sokkal kellemesebb futni, mint kánikulában.

A 42 kili startja után már csak 15 percünk volt bemelegíteni. Ez meglepően könnyen ment. Azért az indítás előtt pár perccel kicsit betojtam, hogy fogom én ezt végigfutni...több hetes kihagyással a hátam mögött...Aztán a kordonok közé állva hagytam magam felspannoltatni a speakerek és a tömeg által.

A start ellövése után amint kiértem a Hősök teréhez, én hülye, nem a lábam elé néztem, mert muszáj volt a kanyarban álló kamerába integetnem, így az első nagy pocsolyát sikerült elkapnom. A cipőm és a zoknim úszott a vízben...de szerencsére gyorsan átmelegedett a lábam és később már nem is zavart.

Az első kilin azt hittem feladom. Ilyen korán még nem jött holtpont. Egyszerűen azt éreztem, hogy kimegy belőlem minden erő...és ilyen gondolatok jártak a fejemben: minek vagyok én itt? szivatom magam?...esőben?

Totál kivoltam a gondolattól, hogy még 6 kilit le kell futni. Az első fordulónál azért megnyugtató volt, hogy nem a sor végén loholok.:)

3 kilinél megint agyaltam, hogy szégyen - nem szégyen, de lehet, hogy kiszállok. Viszont mindig ott motoszkált a fejemben, hogy ennyire nem lehetek hülye....ha már elkezdtem, akkor be is kell fejezni. Igazából tüdővel és lábbal is bírtam, de agyilag elég hullámzó volt. Aztán a felénél elkezdett vmelyik inam pattogni a térdemnél. Hát itt ütött vissza, hogy nem edzettem. Fájni nem fájt, de féltem, hogy lesérülök, emiatt 2-3x bele kellett sétálnom. Itt már tudtam, hogy a 48 perces időnek lőttek.

Amikor megláttam az 5 kilis táblát, megkönnyebbültem, de később annál keményebb volt, hogy a 6 kili után még 1 volt hátra. Ez még igen messzinek tűnt a városligetben. A körpályás edzések nem segítettek a távolság érzékelésében...

A végén azért próbáltam kicsit odalépni. De mégis a tervekhez és a képességeimhez képest szánalmas időt futottam:). 52:40, 7'30"-as átlag tempóval. Ettől tudok jobbat is...de hát itt látszik, hogy nem készültem fel...még a főpróbám is jobban sikerült.:)

Ennek ellenére örülök,hogy sikerült végigcsinálni.:) A felkészületlenségem ellenére elégedetten távoztunk (a páromnak sokkal jobban sikerült) és a hideg eső elől a kuckónkba siettünk egy jó forró fürdőt venni.:)

De azért félelmetes volt, hogy menet közben miféle gondolatok cikáztak a fejemben:
nem akarok többet futni...ez nem az én sportom....meg maraton...hülye vagyok?..Aztán a párom mondta, hogy ne adjam fel, mert ez most csak a kevés edzés miatt sikerült így. Igaza volt. Most már nem látom iyen borúsan a dolgokat.

A következő esemény a Coca-Cola Női Futógála lesz, 10 kilis távval. Még nem vagyok benne biztos, hogy megyek...az utolsó pillanatban fogom eldönteni, mert 10 kili az ilyen állapotban még szenvedősebb lenne...

Még van 2 hetem. Az utóbbi egyet azzal töltöttem, hogy pihentessem a térdem (1 napig fájt az az ín) és elmúljon az combomból az izomláz is (mert volt az is rendesen). Hétvégén már muszáj lesz tenni is vmit: úszás, futás, squash.

Durva, hogy a rossz idő mennyire befolyásol a sportban (is). De az is gáz, hogy a rossz idővel egyenes arányban nő a munkaórák száma...korábban sötétedik...vagy ezek csak kifogások? Remélem holnap nem találok egyet sem.:)