Már tartozom ezzel a bejegyzéssel, ha megígértem az edzésnaplómban. Persze ettől függetlenül is megírnám életem első futóversenyének történetét.:)
Vigyázat! Elég sokat rizsáztam...szóval hosszú lett.:)))

Kicsit féltem, hogy mi lesz majd ebből a 7 km-ből, mert sajnos előtte kb. 3 hétig egyetlen métert sem futottam, kivéve a busz után. Így csak fejben próbáltam készülni és nyugtatgatni magamat, hogy minden rendben lesz. De ehhez képest másnap reggel igen sűrűn jártam a 00-ás helyre.:)

Előző este összekészítettem mindent. Meleg cuccokat is a korai kelésre való tekintettel. Hát kellett is a tundrabugyi a hajnali 7 órai 5 °C mellé. Azt hittem rosszul látok, amikor megnéztem a hőmérőt...

8 órára próbáltunk a helyszínre érni, hogy még legyen parkolóhely. Hát fél 9-re sikerült is kisebb trükközéssel, ugyanis az 56-osok terén a versenyközpont meletti parkolóba nem engedtek be senkit. Na, ez fasza szervezés...akkor hol rakjuk le a kocsit? és a másik több száz autóval érkező futó? Szerencsére a ligeten keresztül egy kis kerülővel be lehetett slisszolni.

A klubtagok keresésére indultunk és Kombinát kollégának átadtuk a beígért vitaminkoktélt a torokfájására. Aztán elkezdett szépen sütni a nap, így kb. másodjára már volt bátorságom levedleni az összes vastag cumót magamról és nagy bátran póló-rövidnaciban szaladtunk a starthoz a párommal. Neki előbb lötték fel az indító rakétát a maratoni távhoz. Gyorsan elláttam jó tanácsokkal, ő pedig beleveszett a hatalmas tömegbe. Szédületes volt ennyi embert együtt látni, aki fontosnak tartja a mozgást és az egészségét. De az volt a legdurvább, amikor elindult a mezőny és percenként sorolták, hogy eddig hányan mentek át a start kapun...annyira sokan voltak, hogy már 1000 ember elment, de a vége még mindig ott araszolt a kapu mögött.:)))

Nekem itt volt még 15 percem a minimarci indításához, így megpróbáltam feléleszteni a GPS-t és kis futkosással bemelegíteni. Amikor nekikezdtem kicsit megijedtem, te jó ég, hogy fogom én ezt bírni?! Nem éreztem túl fittnek magam...Aztán a GPS-el való bénázásom elterelte a figyelmem, de sajnos kicsit fel is húzott, mert az istennek nem akarta megtalálni magát...de sebaj, időt azért még tud mérni...bár ehhez olcsóbb kütyü is elég lett volna...:)

Kezdték összetrombitálni a 7-eseket...én magamat ismerve beálltam a hátsó szektorba a (iker)baba- és SPAR bevásárlókocsis versenyzők közé. Megjegyzem, később még ezek is elhúztak mellőlem, mint a nyíl...szégyen-gyalázat.:) Mondjuk nem szívesen lettem volna a gyerkőcök helyében...ha elképzelem, hogy a kocsiból nézve mit láthattak...csomó lihegő néni, bácsi, vagy csak színes csíkokat, ahogy elhúznak vki mellett...mindenesetre hallottam később olyant, hogy a gyerek nem akart többet ilyent csinálni.:)

START. Szép lassan áthömpölyögtünk a start kapun. Búcsúzóul belebokszoltam a fejünk felett lógó SPAR gömbbe. Aztán jól elfelejtettem az órámat időben elindítani.:) Vagyis megnyomtam, csak rossz gombot.:) A Hősök terén vettem észre...szóval még időben.

Az Oktogonig a többiekhez képest kissé gyatrán ment a dolog (bár a pulzusom már itt simán elérte a 170-et, a légzésemen éreztem is ezt) így (hiúságból) többször hátranéztem, hogy nehogy már én legyek az utolsó. De mindig megnyugodtam, mert még azért voltak bőven mögöttem is.:)

Amikor kb. az Oktogon felé félúton megláttam, hogy a mezőny eleje már visszafelé jön, hát jól ledöbbentem. Eszméletlen mekkora energia kell ahhoz a teljesítményhez. Sorba jöttek szembe az ismerős arcok a klubból...a legdurvább egy 15 éves srác volt, aki nagyon tartotta az iramot az élmezőnnyel.

Az út mentén bóklászott néhány gyalogos, illetve túrista és tök jól esett a 60 éves nénik szurkolása, akik egyszál magukban is lelkesen tapsoltak és bíztattak mindenkit.

Az első 3 kili elég nyögve-nyelősen ment...főleg, hogy azt sem tudtam, hol tartok a távban...de aztán, amikor a múzeum mellett megláttam a 3 km-es táblát kezdtem felszívni magam és éreztem, hogy jön meg ez erőm a futáshoz...már majdnem megvan a fele! :)
Itt már kezdtem érezni, hogy szomjas vagyok...irigyeltem azokat, akik vittek magukkal vizet.:) Reméltem, hogy a frissítő már nincs messze...de sajna csak kb. 5 km-nél volt. De nem volt vészes. Fájni nem fájt semmi, szóval tovább kocogtam. Körülöttem futott 1-2 ducibb srác, de nagyon kitartóak voltak. Az egyiknek még arra is volt energiája, hogy a lankadókat vagy belegyaloglókat buzdítsa és megdumálja, hogy nem szabad megállni.

Mielőtt elértem volna a frissítőhöz, összefutottam Kis Gyuszival (BEAC Polythlon vezető edző), aki a 7 kilijét már rég letudta és edzésképpen még ott futkározott a ligetben. Tök jó fej volt (mint mindig), egyből bíztatott, hogy csak így tovább.:) Megtáltosodtam.:)))
A frissítő kanyarban gyorsan 2 pohár vizet magamba nyomtam...gyakorlatilag egész táv alatt csak ezen a részen lassítottam le annyira, hogy ne magamra borítsam a vizet, hanem a számba. Szóval büszkén jelentem, hogy ezen kívül egyszer sem gyalogoltam bele és nem is áltam meg...csak a célban.:)

A víz után egyszercsak mint a szélvész egy kisebb tömeg jelent meg mögöttem. Kb. tizenéves korosztály, akik a maratonka (3,5 km) távján indultak. Egyszerűen veszélyesek voltak.:) Olyan sebességgel futottak, hogy megijedtem tőlük.:) Próbáltam is helyezkedni, hogy az én csigatempómhoz képest nehogy vmelyik elüssön...A céltól úgy 5-600 m-re annyira bekavartak nekem ezzel az őrült futkosásukkal, hogy önkéntelenül is gyorsítottam a tempómon, amit azon vettem észre, hogy a pulzusom felkúszott szépen 183-188-ra. Na, kicsit magamra is hoztam a frászt, hogy te hülye, még a végén kicsinálod magad...

A végére igyekeztem kicsit rendezni a pulzust és ekkor már kezdtem érezni a térdemnél is a szokásos húzódást...de már nem sok volt hátra. Néztem az órát...50 perc körül jártam...a terv 1 óra volt...te jó ég, ebből még egész jó dolog sülhet ki.:) Hát mentem tovább...ráfordultam az utolsó 100 méterre...baromi sokan lettek hirtelen körülöttem a 3,5 kilis futásról...végül szépen felemelt kézzel és boldogan szakítottam át életemben először a képzeletbeli célszalagot.:))) Eredmény: 53'47"

Nagyon büszke voltam magamra. Utána rögtön körbetelefonáltam mindenkit, hogy elújságoljam a hírt.:))) Még a párommal is próbálkoztam, de nem vette fel...biztos maraton közben nem erre koncentrált.:))) Szóval a 7 km-es versenytávon 666 (elég ördögi :)) női indulóból sikerült nem utolsónak beérni, így 630. idővel kocogtam át a célvonalon. Abszolútban pedig az 1439 indulóból az 1387. lettem. (Ha jövőre hasonlóan végzek a maratoni távon, akkor elégedetten fogok egy piruettet és egy mérleget nyomni a célbaéréskor) A magasabb pulzusnak is meglett az eredménye,mert a tempóm jócskán 8 perc alá (7'41") kúszott most először.

Fogtam a befutó csomagomat és gyorsan bekortyoltam pár pohár vizet is. A kiállító cégeknél lejmoltam az ingyen kajákból. Még Norbi Update palacsintát, péksütit és szendvicset is ettem...pedig magamtól sosem próbáltam volna, de akkor életmentő volt bármilyen kaja.:))) És egész jó is volt.:)

Ezután pedig a klubtagok maratoni befutásait videóztam önkéntes alapon...és vártam a páromat, hogy mikor jön már...jó sokáig kellett várnom.:) A nap annyira sütött, hogy ez idő alatt még meg is pirított kicsit, így egész jó szinem lett októberben.:) Mikor ő is végre beért, jól kifeküdtünk a ligetben a füvön. Egy óra múlva már kicsit fázni kezdtünk és elindultuk haza.

Totál ki voltunk tikkadva mindketten. Én valszeg a napon való várakozástól jobban, mint a futástól.:) Zuhany...irány a pihe-puha ágy...én is, ő is lázasnak éreztük magunkat. Nekem csak a nap miatt volt ilyen érzésem és a számat is kifújta a szél...neki viszont tényleg volt hőemelkedése! Gyorsan beletukmáltam 1 liter folyadékot és 1 óra múlva már tök jól volt.:)

Az alvás viszont nagyon vacakul ment. Hullák voltunk, de alig bírtunk normálisan aludni. Mindketten rémeket álmodtunk.:) Én vhol kint egy erdőszélen szedegettem össze cuccokat, amiket korábban vmiért ott hagytunk...telefontöltő, varrógép :), takaró, stb. Aztán besötétedett és a dombtetőn oroszlánfejű kutyák jelentek meg, amik embert esznek...ott volt egy autó is, de mi vmiért gyalog rohantunk a falu felé...folyton az járt az eszembe, hogy pont erre figyelmeztettek és mégis itt rohanunk előlük...aztán felébredtem...brrrrrr....no, ezt fejtse meg vki.:)))))

Ui.: Az azért böki a csőrömet, hogy egyetlen fotó sem készült a befutómról...elvesztem a maratonkások tömegében :)